2011. január 29., szombat

Ritka mint a Fehér holló, azaz blog bejegyzés :)



Nem vagyok a legaktívabb blogoló, aki megfordult ezen az oldalon, de úgy érzem, nem is kell minden szart feldobni a NETre, mert elsősorban Anglia(LondON) miatt jött létre a blog. Nos, akkor egy rövid áttekintés.
- Igen megyek, a repcsim Március negyedikén indul, és meglepő módon, akkor is szál le. :)
- Van már lakhelyem a kezdeti időszakra, hatalmas köszönet Esztinek és Balázsnak. :)
- Tegnap az egyik nagyon kedves barátom(Zsófi), szalagavatójára voltam hivatalos, a másik nagyon kedves barátommal(Anita) egyetemben. A szalagavató a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok-ban lett megtartva, és voltak benne dolgok amik tetszettek, s voltak amelyek kevésbé. A szalag feltűzése tényleg villámgyors volt, de lehetett volna egy picit ünnepélyesebb. Az osztálytáncok zöme elment, és Zsófiéké kifejezetten tetszett, bár fényképezéssel bíztak meg, így annyira hú de nagyon nem tudtam figyelni. :) De hát, minden eljön egyszer, és most már Zsó’ is avatva van.
- Jön a „békés” hetem, amely minden év első negyedében eljő, és végre lesz időm sok mindent rendbe tenni, átgondolni és haverokkal vérre menő xbox –csatákat vívni, vagy éppenséggel filmezni HDben, ezért marhára várom a holnapot. :)
- Messze van még Márc.4., és már nagyon mehetnékem van, de azért pár ember hiányozni fog a városból(Anita,Zsó,Bálint) és természetesen a család. De hát, ilyen az élet… majd kijönnek és lógnak nálam :)
- Már kinéztem egy szolgáltatót, amelyik igen szimpatikus árakkal kecsegtet, és nagyon jó lenne, mert sajna kötelező kiadás lesz egy új telefon, de hát ez van. Legalább fejlesztem a gépet. :)
- Ja igen, aki olvassa, és ismerős, az legyen kedves felrakni a Szkájpot, mert akkor legalább tudunk VIDEOchatelni vagy csak beszélgetni, már ha akar velem. :)

Zárom soraim, és majd írok egy normális bejegyzést, de ez most csak egy kis összegzés akart lenni. :)
Ágyő és szép napot!


2011. január 21., péntek

Mástól Szedve, de érdekes elolvasni, persze sok marhaság van benne... :)


LondON, avagy világvárosban élni
London, munka, élet


Az alábbi leírás szigorúan az én meglátásom, véleményem alapján íródott a mostanában kijövő
magyaroknak! (értelem szeruen a kalandoroknak szól, au-pair-nek, bentlakásos vendéglátósoknak, szakmunkásoknak ez az írás túlnyomó részben értelmetlen) Az alábbi írás az én egy éves tapasztalom alapján íródott, figyelembe véve körülbelül 60 lakótárs, és ennél sokkal több magyar sors megismerését. 


Nagyban függ persze attól is a kintléted, hogy milyen célból vagy itt. Nagyon jól el lehet itt tölteni az idot munkával, meg a minimális alvással is, csak kérdés hogy megéri -e.


MUNKA


A legfontosabb, hogy az angliai munkaválalláshoz angol nyelv tudás szükségeltetik! Ebbol hármat különböztetek meg:


A.) - Alap szintu angol, vagy semmilyen (létige ragozás megy, de összfüggo irott vagy beszélt 
mondatokat már nem tudsz lefordítani)
B.) - Középfokú angol (Közép alap: - általában otthon már tanultál angolt középiskolában, vagy 
tanfolyamon. Írott szöveget már ugyahogy le tudsz fordítgatni, de beszéd döcög, és a beszélt angollal nehéz bármit is kezdeni; Közép felso: - újság 70%-t érted, beszélgetsz angolul, de még nem az igazi, a briteket továbbra sem nagyon érted)
C.) - Megérted a filmeket angol nyelven.


Ha az "A", "B" kategóriában érzed magad:


Tervezés:


- csak akkor gyere ki, ha a döntésed betonbiztos;
- feltétlenül valamelyik magyar szállásközvetito irodánál foglalj magadnak elore szállást, az elso
idokben ne is próbálj magad találni valamit (nagy a veszélye az átbaszásnak);
- készítsd fel magadat, hogy nagyon kemény lesz, és rabszolga munkát fogsz végezni
- otthon az utolsó idokben célirányosan tanuld az angolt, csak olyan szavakat amik a leendo itteni munkádhoz fognak kelleni. (takarítás, felszolgálás, konyhai kisegíto, raktári munka, gyári munka) 


Kijövetel:


- Van pár magyar szállásközvetíto, regeljél, majd gyere ki. Nagyon fontos az idozítés, leginkább a szeptembert ajánlanám ugyanis mostantól decemberig nagyon pörög a vendéglátás, rendezvényezés, ezido alatt megtudod vetni a lábadat.
- Magyar szállásközvetítöktol sok jóra ne számíts, nagy valószínuséggel egy kis lyukban fogsz lakni az elso napokban, hetekben, aztán ha már kinnt vagy meglátod a helyzetet, és könyebben fogsz tudni lépni tovább. Készülj fel, hogy az elso idokben valószínüleg sokat fogsz költözködni amíg meg nem találod a számodra elfogadható szállást. (nagyjából mindegyik magyar iroda ugyanolyan szolgáltatást ad, bár a londonimagyarok.hu picit kiemelkedik a többi közül)


- 1-es,2-es maximum 3-as zónát ajánlom lakhatás szempontjából, 4-es vagy annál külsobb körzetekbe menni lakni csak akkor ajánlott, ha konkrét terved, vagy célod van Londoni munkával kapcsolatban.
- Agencykben általában hétfon - kedden lehet regisztrálni, ezért célszeru hétvégén jönni mert akkor van pár napod alkalmazkodni, körbenézni, kitapasztalni az itteni dolgokat.


- Az elso legfontosabb dolgok:
= Oyster Cardot venni (sok magyar úgy van vele, hogy csak busz bérletet vesz, mert az 8-10 fonttal olcsóbb hetente. Ugyanakkor azt nézve, hogy a busszal elso alakalommal kijove, nem ismerve a rendszert nagyon könnyen eltévedsz, illetve 1-2 órát utazva eleged lesz mindenbol már az elején egyszeruen nem éri meg hiába olcsóbb! Metróval sokkal könyebben, és hamarabb (akár egy óra utazást is számíthat) ott vagy mindenhol, illetve viszonyítási pontként mindenhol metró megállót adnak meg, szóval zónádnak megfelelo metrós, buszos heti oyster cardot vegyél.)
= Térképet venni (hogy pontosan meg tudd nézni, a metró megállótól merre van az adott cím. Neten is meg tudod nézni, de mi van ha épp nincs net, vagy útközben kell pontosítanod a címet?)
= Bankszámlát csinálni (Barclays-nél egyszeru, de akit ismerek mindenkinek volt már vele baj. Nekem is. Amit én mondok az a Lloyds. "Silver account" ami 8 fontba kerül havonta, de az elso három hónap ingyenes, kapsz hozzá Money Transfer Card-t, telefon biztosítást, túlfizetési határt, internet bankingot.)
= Telefonkártyát venni (Rengeteg lehetoséged van, minden szolgáltató nagyon olcsón adja a sim kártyát. "Pay as you go" - feltöltos kártya, És van a "monthly payment" elofizetés. Hazatelefonálni meg a "Lebara" szolgáltatóval nagyon olcsó. 4 pence percenként vezetékesre, 14 mobilra. Ha nem akarsz itt rögtön telefont venni, akkor kártyafüggetlent hozzál ki, ha az meg nincs, akkor itt is majdnem minden utca sarkon tudod függetleníteni 5 fontért. Garanciát nem vállalnak.)


Munkába állás, avagy az Agencyk kezelése: 


- Általánosságban hétfon, és kedden lehet regisztrálni az Agencyknél, de ez erosen függ attól, hogy éppen van-e melójuk, illetve milyen hangulatban vannak az alkalmazottak. A regisztrálásnál - mint alapvetoen Angliában - az a lényeg, hogy tünj magabiztosnak! Esetleg legyen elore betanult szöveged ("szeretnék regisztrálni", "van tapasztalatom ... ebben abban", " ... ennyi ideje vagyok kint", stb 
...)
- Regisztrációnál be kell mutatnod a munkaruhád: fekete cipo, fekete nadrág, fekete ing, fehér ing, csokornyakkendo, fekete mellény. A pincéreknek. 
- Ha sikerült, akkor meg mehetsz is dolgozni.
- Csúsztatott heti fizetés van, azaz az eheti melódat jövohéten pénteken fizetik ki.
- Ha elküldenek egy helyre dolgozni, és elkezdted a munkát, négy óránál hamarabb nem küldhetnek el. 


Minimum négy órát kell dolgoztatni. 8 óra melónál fél óra szünetet kötelesek adni. Ha dupla muszakot vállalsz akkor két muszak között el kell telnie 1, vagy 2 órának. Ha pedig elmész, de mégsincs meló, akkor 2 órát ki kell fizetnie az agencynek. A minimál bér jelenleg 5,52 ezt október környékén emelik majd.
- Általában a regisztrációt követo 2-3 nap training day, azaz dolgozol de nem kapsz érte pénzt.
- Nem muszáj minden munkát elvállalnod amit az agency ad. Nem muszáj olyan munkát végezned, ami nem tartozik a te feladataid közé. (pl.: ha elmész valahova pincérkedni, de azt mondják, hogy mosd ki a wc-t)
- Alapvetoen a felállás az, hogy a munkáltatók nagyon jól tudják, hogy agencytol vagy azaz nem várnak el toled semmit. Csak annyit, hogy amit mondanak azt csináld meg. Gyakran az általánosítás miatt hülyének vagy nézve, néha úgy is érezheted, hogy csak egy rabszolga vagy a szemükben. Nekik kellesz, hogy a melót megcsináld, neked meg kell a meló, hogy éljél. Furcsa és különös szimbiózis. Persze sok sok kivétel van, minden attól függ hogyan állsz hozzá! Pozitív irányban lehet inkább elmozdulni errol a pontról. Rajtad áll.


Papírok:


- NI Number: tb, adó meg ilyenekhez az azonosító számod. Megigényléséhez fel kell hívni egy 
telefonszámot (lásd. neten) ott adnak egy interjú idopontot a hozzád legközelebbi job centerbe. Ez lehet hogy csak egy hónappal késobbi idopont lesz. Oda el kell menni, minden papírt amit leírnak az elküldött levélben magaddal kell vinni, és az interjú annyiból áll, hogy be kell mutatnod ezeket a papírokat. 


- Home Office: Elméletileg egy hónapon belul regelned kell oda, a gyakorlatban ezt mindenki húzza ameddig tudja, mert posta költséggel együtt 109 font körül van ez a muvelet. Regisztrálást követoen a belügyminisztériumban számon leszel tartva.


Jogosítvány:


- Errol csak részleteket tudok, mert nekem nincs.

- Honosítás azt hiszem kb 40 font, a magyart beveszik, és kapsz angolt.


- Nagyon szigorúak a szabályok úgy halottam, hogy 12 pont után elveszik a jogsit. Ha gyorsan hajtasz sebességtol függetlenül 3 pontot kapsz, ha egy hónapon belül kétszer hajtasz gyorsan ugrott a jogsi. Ha telefonálsz vezetés közben ugrott a jogsi.


- Rengeteg kamera méri a sebességet, és a pirosoknál is fotóznak.


Tax Credit, Tax Back:


- Ha van már NI numbered, fel felhívod a Tax Credit számát (lásd. net), és ha 25 év felett vagy, illetve 35 óra körül dolgozol minimál bérért, akkor nagy valószínűséggel megítélnek neked heti 46 font körüli összeget, mert dolgozol de minimál bérért.


- Tax Back az adó visszatérítés. Adó év végén (április eleje) a körzetedhez tartozó adóhivatalba be tudsz menni, és kérni egy ehhez szükséges papírt. Azt kitöltöd, beküldöd, és nagy valószínűséggel az addig befizetett adódat visszakapod. Asszem 5000 font körülig az egészet, afeletti résznek meg a 10%-t kb.


Magyar dolgok:


- Ha cigizel az angol cigi 6 font körül van. Be tudsz szerezni sarki éjjel - nappaliknal lengyel 
malborot pult alól amit 4 font körül árulnak, illetve az iwiwen állandóan jelennek meg hírdetések 3,5 font \ csík áron. (a hiedelemmel ellentétben repülon poggyászban simán ki tudsz hozni 3-4 csíkkal)


- Van kint magyar pékség, túrós táska, kakaós csiga stb. Jól esik néha a magyar íz. Manor House-tól 29-es busszal menj Wood Green felé 2- vagy 3 megállót, jobb oldalon lesz, Danube a neve asszem.


- Chingford-ban van egy magyar bolt, BB pezsgotol kezdve, pilóta kekszig van minden.


- Covent Gardenben is van egy magyar cukrászda szeruség, és van egy magyar étterem is bár 
fenntartásokkal kezelem.


Kaja, Pia:


- A világ talán összes konyhája megtalálhtaó LondON-ban, ízlés szerint válogathatsz. 3-5 font körül igen szép nagy adag menüt kapsz, étteremben 10-15 font két fogásos vacsora (persze ez az alap).


- Van Tesco de annál jobb a Somerfield, vagy a Netto. Egy hétre ha magad fozöl ki tudsz jönni 
spórolósan 10 fontból.


- Tejfolt, kenomájast, és ehhez hasonló dolgokat a lengyel boltokban keressél. Sajtból a Mild Cheddar az ami a legjobban hasonlít az otthoni trappistához. Egyébként meg vegyél mindíg valami újat, és próba cseresznye alapján talál majd meg minden ami hasonlít az otthonihoz.


- A pizza drága, de mirelites van már 1 fonttól is. 


- A világ talán összes üditojét megtalálod itt, elképeszto mennyiségben. A buborékos ásványvizet
"Sparkling Water"-nek hívják, nem túl divatos itt, keresni kell.


- Az éjjel - nappalikban általosan ha 6 doboz sört veszel 5 fontba kerül, de ha egy-egy dobozt veszel az egy font. Pubokban 2-4 font között mozog egy pint sört hab nélkül, a feles meg 25 ml. Nagyon sok fajta Cider van, boltból az "Olde English"-t ajánlom, pubban meg Magners, Bulmers. Illetve érdemes végig kóstolni a körte, eper, stb Cidereket is.


Szórakozás:


- Napi 24 órában pörög LondON, bármikor találhatsz valami bulit, vagy szórakozó helyet, pubot nyitva. A pubok altalában 11 óráig vannak nyitva, csak pár pub külön engedéllyel tart még nyitva egy két helyen hajnal 1, vagy 2ig. Belvárosban 11 óra után már nem árusítanak alkoholt, de a külso negyedekben igen.


- Pubban zárás elött kb. negyed órával megkongatják a harangot, ez jelzi, hogy utolsó rendelés van, majd miután megkongatják másodjára is a harangot, onnantól kezdve már nincs kiszolgálás.


- Szórakozó negyed Camden Town, Bricklane Yard, illetve Piccadilly környéke, na meg Leicester Square. Ha nem vagy buzi, akkor a Soho-t hanyagold.


- Július elsejétol szigorúan tilos minden tömegközelkedési eszközön alkoholt inni, illetve egyre több kerület rész van, ahol már az utcán sem lehet. Pubokban pedig cigizni nem lehet. 


- Ha utcán engeded ki a fárad gozt, és elkapnak a zsaruk, vagy kameráról be tudnak azonosítani, akkor 1000 fontra is megbüntethetnek.


Nagy testvér:


- Minden be van kamerázva. Busz, vonat, utca, szórakozó hely, minden! Errol írok még elképeszto, hogy mennyire kamerázva van minden!


Angol nyelvtanulás:


- Eddigi egy évem alatt több fajta angol nyelvet különböztettem meg:


= Brit angol - érthetetlen;
= Amerikai angol - nagyjából az otthoni angol tanulással oket lehet a legjobban érteni;
= Angol angol - Az elozo ketto között van;
= Hotel angol - minden náció bedobja a maga kis akcentusát, gondolatmenetét, néha igen nagy káosz kerekedik ki belole;
= Magyar angol - Ha tudatosan le tudod magad szoktatni az "ooo" -zésrol akkor úgy beszélünk mint a brazilok :D


Ha több idot töltesz egy emberrel, akkor meg fogod szokni az akcentusát, a kiejtését, és elöbb utóbb érteni fogod. Tehát a legfobb cél, minél többet beszélni Londonban, és nem magyarul! Egyébként furcsa, ha valamit esetleg nem értesz angolul, akkor inkább hülyének néznek, mint hogy azt gondolják "ez nem is tud angolul".


- Nagyon sok nyelviskola van!, a belvárosból kifele menet egyre olcsóbbak. Általában 40-50 font egy hétre, 8-10 fos foglalkozások, heti 4-5 nap, 2-3 óra. Van egy bizonyos ido, azt hiszem 3-4 hónap, ha ilyen hosszú tanfolyamra elofizetsz, akkor már kapsz diákot, és az ezzel járó kedvezméyneket (pl. Oysterre is!)


- És nagyon sok ingyenes BASIC angol nyelvtanfolyam is van, csak keresni kell! Illetve vannak államilag támogatott tanfolyamok azok is ingyenesek. Keresni kell, találni fogsz!




Ha a "C" kategóriában érzed magad:


- Ha elhatároztad magad, akkor ebben az országban, átvéve az angol mentalitást, és lazaságot bármit el tudsz érni! Akármit! Saját szakmádban, vagy szakmádon kivül is. Hozzáállás, mentalitás kérdése csak!


Pár személyes tanácsom:


- Mindig mosolyogj. Ha otthon nem is volt rá alkalmad, itt próbálj mosolyogni. Muködni fog!, jobban fogod érezni magad, és a környezeted is vissza fog mosolyogni.


- Ha úgy érzed majd, hogy LondON-ban nagy nemzeti vonalas büszke magyar lettél, akkor inkább menj haza.


Talán a legfontosabb két tanácsom:


- LondON olyan mint egy mocsár. Ha megállsz egy helyen akkor elkezdesz belesüllyedni, és ott maradsz. 


Ha viszont minden eroddel azon vagy, hogy haladj elore, akkor LondON minden lehetoséget meg fog adni arra, hogy elérd a céljaidat!


- Lodnoni munkahelyen ne dolgozz lelkiismeretesen! Londoni munkahelyeden dolgozz eredményesen! Nagy a különbség!




És a LINK

2011. január 20., csütörtök

Repülés


Soha nem foglaltam még magamnak repülőjegyet, és azt hittem komoly összeg lesz. De már most, az indulás előtt sokat tanultam. Először is, tényleg érdemes időben foglalni repcsi jegyet.  30.000 helyet,(ha héten belülire foglalok) 8000ft volt, és ha még később mennék, akár 3-4000ig is lemehet. Sok ismerősömmel került szóba repülés (persze, annyi eszem van, hogy csak a jegy megvétele után) és meséltek érdekeseket, de amivel én utazok, az hál’ Istennek, mindenkinél jó pontokat kapott.
A jegyfoglalás se volt egy túlzott, elmét s testet igénybevevő folyamat. Nem vicc, de négy klikk (ja meg Google által mentett adatok, rögtön beíródtak).
http://wizzair.com/
Persze, nekem még lesz csomagom, meg kértem egy tranzitot LONDONba(utólag én se értem minek), de a lényeg, így is töredéke a repcsi annak, amit gondoltam. De hát, ilyen az élet. Napról – napra változik s fejlődik az ember. :)

2011. január 17., hétfő

Paranormális történet

A történet úgy kezdődik, mint a legtöbb utazásos történet. Gimnazista koromban három hetet Barnstapleben töltöttem pár magyarbarátommal, egy iskolai szervezés keretében. Imádtam kinn lenni, mert mindig is imádtam UK-t. Egyik nap, nagy örömömre (minden nap kirándultunk valamerre) Cornwall volt az úti cél. Meg kell vallanom, már az út elején átjárt s megérintett a hely varázsa, de akkor még nem tudtam, hogy mi fog történni.
Nagyobb térképre váltás Tintagelhez érkeztünk, ahol megtekintettük Artúr Király várát, majd lemásztunk egy kis beszögeléshez a tengerpartra, ahol Merlin barlangjának szája nyilt. Elég nehéz volt megközelíteni, ezért rajtam kívül senki más nem vállalkozott, hogy bemásszon a csúszós, nedves sziklákon át az üregbe, amely meglepően tágas volt a belseje a szájához képest. A „barlangból” visszatérvén, egy kis időt még eltöltöttünk a tengerparton, és a 14-16 éves fiatalokhoz híven őrültködtünk s marhultunk, ahogy azt kell. A buszhoz visszafele menet, kaptunk pár perc szabadidőt, amelyet a többség (meglepően meleg idő volt) egy fagyizóban kívánt eltölteni. Nem tudom miért, de amint kiderült, hogy van egy kis szabadidőnk, eszembe jutott, hogy pár hónapja egy vendégségben ettem életemben először Limecurd-ot [citrom/lime lekvárt],, és, hogy én azt mennyire szeretem, és kéne venni, ezért felkerekedtem, és elindultam a kis falucskában, keresni egy boltot, ahol megkapható ez a remek, mit remek? Zseniális étel!  Nem is kellett, sokat mennem, amikor megláttam egy ici-pici kisboltot, amely egy eldugott kisutcában volt, s beléptem az aprócska, igen csak alacsony ajtón. Az ajtót két – három lépcsőfok követte, amelyet megtéve a tényleg picurka boltba értem. Középen egy kerek, támlanélküli széken egy fehér, hosszúszőrű, kékszemű cica ült. Mögötte egyetlen egy ajtó volt, amely csukva volt, fölötte egy fémcsengettyű, amely a nyitást volt hivatott jelezni, és előtte függő, amely szintén hangosan csörög, ha valaki belép a boltba. A bejárat (amelyen keresztül érkeztem, ugyan ezzel a csörgő függönnyel és csengővel volt felszerelve, így tudtam, milyen nagy hangzavarral jár, eme térségbe való belépés. - Hello. – köszöntem, de sehonnan se érkezett válasz, csak a macska ült a széken s követett engem a tekintetével. Nem zavartattam magam soká, a körülnézéssel se kellett bajlódnom, mert a kis boltban az egyik oldalon lekvárok és jamek, a másik oldalon relikviák (a helyhez illő) sorakoztak. Határozott mozdulattal jobbra fordultam, ahol rögtön a keresett portéka nézett velem szembe. Le is kaptam egyet, hogy alaposabban tanulmányozzam, amikor mögülem szép angolsággal megszólalt valaki . - Hello. - Meglepődötten fordultam a hang irányába, de ekkor esett le igazán az állam. Pontosabban, fel se fogtam, hogy valamit furcsállok, mégis éreztem, hogy valahogy, ez nem kerek. A széken, amelyen pár másodperce még a macska ült, egy hosszú (válligérő), őszhajú, mélykékszemű ember ült, angolos eleganciával felöltözve. Széles mosolyt villantott rám, s megszólalt. - Miben segíthetek? - Köszönöm, csak ebből kérnék kettőt. - 5Ł lesz. A beszélgetés nem volt túl épületes, vagy emelkedett, mégis akkor célravezetőnek s kielégítőnek tűnt. Gyorsan sarkon fordultam, levettem még egy lekvárt, majd rájöttem, nem tudom hova letenni, ezért leraktam a földre, előhúztam a pénztárcám, kifizettem öt fontot, amikor az ajtóra esett a pillantásom. Csukva volt. Még ekkor se értettem, hogy miért fontos ez, de a megállapítás megtörtént. Kifizettem a lekvárt, amelyet egy zacskóba tett az úr és épp a megszokott angolos udvariassággal akartam búcsúzni, amikor a férfi felállt, és egy baráti kézszorítással búcsúzott tőlem. - Még találkozunk később. - Még találkozunk később. – válaszoltam én is, majd elindultam a csoport felé. Alig léptem ki a boltból, és elöntöttek a gondolatok. ~ Hova tűnt a macska? ~ Mindkét ajtó csukva volt, egyik jelzőeszköz se szólalt meg, és feltűnt volna, ha valaki belép, ugyanis a hátsó ajtó a perifériális látásomba még benne volt. ~ A férfi vonásai, nagyon emlékeztettek a macskára. ~ Nem a bevett, „See you soon!” azaz viszlát, hanem sokkal inkább egy kijelentésre emlékeztető „We will meet.”-tel köszönt el. Nem sok időbe telt visszatérni a buszhoz, ahol akkori barátnőm (mindenhova együtt mentünk ekkor, mert ott jöttünk össze) és két jó haverom várt. elmeséltem nekik, hogy milyen vicces történet volt, és milyen finomságot vettem, amikor kérték, vigyem már el őket is oda, mert ők is venének. Világ életember remekül tájékozódtam, és ahol egyszer már jártam, oda bármikor visszataláltam…. Kivéve most. Akárhogy mászkáltunk fel alá, nem találtam meg a boltot. Emlékeztem, hogy egy cukrászda közelében volt. A cukrászdát megtaláltam. A bolttal szemben lévő oldalon, nem túl távol egy cipész műhelye volt, amelyet szintén megtaláltam, de a kicsi boltot nem. Azóta is sokszor eszembe jut, ez a történet. Nem vagyok túl naiv vagy hiszékeny, de ezt soha nem fogom tudni megmagyarázni.

Szervusz, Kedves Olvasó!

Nos, eljött az ideje, hogy elkezdjem tartalommal megtölteni a BLOGom. Sokat változott az élet, s minden, és a kétezer tizenegyes év sok – sok fordulatot hozott számomra. Most részletekbe be nem menvén, a lényeget írom le. Lefoglaltam a repülőjegyet, s ki is fizettem, hála a Wizzair-nek, dombor kártya se kellett s Március 4.-én indulok Londonba, és megpróbálom a cseresznyét ottan.
Ugyan albérlet és meló még nincs, de ez mit se von le a kalandból, amely vár rám. Kezdetben, természetesen nem keres az ember vezérigazgatói munkakőrt, és a lényeg, hogy meghúzza magát, amíg össze nem szed: ismerősöket, referenciákat és tapasztalatot.
Az albérlet is érdekesen működik kinn, de erről bővebben csak akkor fogok írni, ha már saját tapasztalattal rendelkezek. Egyenlőre ennyit, és fapapucs. :)

2011. január 5., szerda

A kezdet

Nos, egy BLOG nem működhet írás nélkül,  ezért ím hol vala egy köszöntő.
Isten hozott az oldalamon Kedves olvasó, s érezd jól magad!


B@rt