Az aggódás hosszan tartó félelem, amit a
bizonytalanság okoz. Az aggódás a bizonytalanság okozta hosszan tartó
félelem. Hogy mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy ha meghozunk egy döntést,
elűzzük az aggódást. Néhány éve folyt egy felmérés, amelyben sok ezer nőt és
férfit megkérdeztek arról, mi miatt aggódtak ebben az időszakban. Ezeket
összegyűjtve megtudták, mi miatt aggódnak az emberek. Az aggodalmak 40 %-a
olyasmi volt, ami soha nem történt meg. Ezek az emberek később belátták, hogy
olyasmi miatt aggódtak, ami nem következett be. Féltek, hogy elkésnek, vagy
hogy elvesztik állásukat, vagy hogy rosszul alakul egy randevú vagy egy
kapcsolat. Az aggodalmak következő 30 %-a múltbéli dolgokra vonatkozott. Amiken
már úgysem lehet változtatni. További 12 % az egészségre vonatkozott. A legtöbb
esetben persze indokolatlanul. Azt hitték, van valami komoly bajuk vagy
betegségük, ami aztán nem bizonyult igaznak. Az emberek aggodalmainak 10 %-át
apróságok tették ki. Pl. lesz-e elég aprója a parkolóórába, vagy hogy a… a
szerelme felhívja-e. Szóval hatalmas aggodalmak. Az aggodalmaknak csak 8 %-a
volt igazán lényeges dologra vonatkozó. És ennek a 8 %-nak a felét, vagyis 4
%-ot általuk befolyásolhatatlan dolgok okozták. Azon aggódtak, hogy vajon a
vörös Kína lerohanja-e Észak-Vietnámot. És ehhez hasonlókon, amivel
kapcsolatban az emberek úgysem tehetnek semmit. Végeredményben a felmérés
kimutatta, hogy legalább 96 %-a mindannak, ami miatt az emberek aggódnak, az
jelentéktelen, sose következik be. Nem érdemes aggódni miatta.
Honnan
ered az aggódás? Az aggódás az aggódó mentalitásból ered. Ha olyan
családban nőttünk fel, amelyben a szülők folyton aggódnak valami miatt, mi is
aggodalmaskodók leszünk. Ez egy feltételes reflex. Látjuk, hogy
aggódnak, olyanok akarunk lenni, mint ők, mert ők a legfontosabb emberek az
életünkben, így hát mi is aggódunk. Láttam olyan 4-5 éves gyerekeket, akik
igazi aggodalmaskodók. Összeülnek a többiekkel, és aggódnak, még akkor is, ha
nincs miért. Mert a fantáziált tapasztalatok valódinak tűnnek.
Az a
feladatunk, hogy elűzzük
az aggódást. Szeretnék 2-3 ötletet adni, amit használhatnak.
Az 1., amely mind közt a legnépszerűbb, a következő:
Ma csak a mának élj! Ma csak a mának élj! Ne aggódj amiatt, mi lesz
holnap! Ne aggódj amiatt, mi lesz 1 év múlva vagy 6 hónap múlva! Tégy meg
mindent, amit tehetsz ezen a napon! Teddy Roosevelt azt mondta ezzel
kapcsolatban, hogy: „Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van, és a
többivel ne törődj!” Tedd, amit tudsz, ott, ahol vagy, azzal, amid van, és
a többivel ne törődj! Ma csak a mának élj! Azon aggódj, hogy túljuss a mai
napon! Ma csak a mával törődj! Ahogy a Biblia mondja: „Hagyjuk a holnapot magának,
hiszen elegendő gondot okoz a mai nap!”
Egy másik
módja az aggódás leszerelésének, és én magam tömérdek kihívással néztem szembe
a pályafutásom során: Csak a tényekre figyeljünk! Ez nagyon fontos. Csak
a tényekre figyeljünk! Nem a látszólagos tényekre, nem az elképzelt tényekre,
nem azokra, amelyek nyilvánvalónak tűnnek, hanem csak a valódi tényekre.
Áldozzunk időt a helyzet vizsgálatára, és találjuk meg az ügyben a valódi
tényeket! Rájöttem, hogy a legtöbb aggodalom nyomban elpárolog, amint elég tényre
teszünk szert. Ha azt halljuk, hogy valaki tett valamit vagy nem tett meg
valamit, üzleti kapcsolataink változásáról vagy magánéletünk változásáról
hallunk, derítsük ki, hívjuk fel az illető! Szerezzük be a megfelelő és pontos
információt, hogy választ kapjunk, és azt tapasztaljuk, hogy a tények
megszüntetik az aggódást. A legtöbb aggodalmaskodó ember sokkal
szívesebben aggódik, mintsem időt áldozna rá. Megkérdezné: „Mi is történik
valójában?” Kérdezzünk rá, tanulmányozzuk, olvassuk el a szükséges anyagokat,
nézzük a tényeket! A legfontosabb követelmény az üzleti siker érdekében – de
általában is, az élet bármely területén – az, hogy szerezzük be a szükséges
tényeket, hogy válaszaink pontosak legyenek!
A 3. módszer
az, amit én aggodalomrombolásnak nevezek. Az aggodalomrombolás kifejezés
az egyik hallgatónktól származik. Azt mondta, ez az érzés szó szerint
megmentette az üzletét és a szellemi épségét. Az összes technika közül a
legegyszerűbb. Olyan, mint egy dinamit. 4 lépésből áll.
Tehát az 1. lépés: Ha valami nem hagy nyugodni
bennünket, határozzuk meg világosan, írásban! Határozzuk meg világosan,
írásban! Üljünk le, szánjunk rá időt, és írjuk le! Írjuk le pontosan,
mi az, ami miatt aggódunk. Üljünk le, és írjuk le: ez az, ami miatt
aggódom! És írjuk le pontosan a helyzetet, úgy, ahogyan látjuk! Az
orvostudomány azt állítja, hogy a pontos diagnózis 50 %-a a gyógyulásnak. A
pontos diagnózis az írásbeli meghatározás, a gyógyulás 50 %-a. Nagyon fontos,
hogy ha néha úgy érezzük, hogy a problémánk túlságosan összetett, egyszerre
több problémánk van, ez az, amit úgy nevezünk, hogy csokorhelyzet. 2-3-4
problémánk van egyszerre. Ha írásban világosan meghatározzuk, ki tudjuk írni
magunkból. 1, 2, 3, 4. Mert előfordul, hogy sok apróbb probléma egyszerre,
együtt aggaszt bennünket, és néha elég megszüntetnünk az egyiket, és a többi
magától elpárolog. Olyan is van, hogy az egyik, a problémacsokor egyike a
lényeges, és a többi lényegtelen. Tehát határozzuk meg írásban!
A 2.: ha már
világosan meghatároztuk, és ez a kulcs, határozzuk meg a lehető legrosszabb
végeredményt! Határozzuk meg a lehető legrosszabb végeredményt!
Kérdezzük meg magunktól: „Mi a lehetséges legrosszabb dolog, ami a helyzet
eredményeként történhet? Mi történne, ha a legrosszabb bekövetkezne?” Határozzuk
meg a lehető legrosszabb eredményt! Ekkor érdekes dolog történik. Rájövünk,
hogy aggódásunkban aggodalmunkat vagy szorongásunkat nem az esemény okozza. Nem
az esemény aggaszt minket. Ami bennünket aggaszt, az egy esemény
előérzete. És a pszichológiailag kifejtett ellenállás, vágyakozás, remény,
ima, hogy ne történjen meg. Ha pszichológiailag meghatározzuk a lehető
legrosszabb eredményt, mégpedig írásban, és azt mondjuk, hogy a lehető
legrosszabb, ami történhet, az az…, és konkretizáljuk, és leírjuk egy papírra,
azt tapasztaljuk, hogy az aggódás eltűnik.
Olyan, mintha elpárologna, amint
leírtuk a lehető legrosszabb eredményt. A
stressz abból adódik, hogy nem akarunk szembesülni azzal, ami megtörténhet.
Erről később még beszélni fogunk. Ez a tagadás pszichológiai jelensége.
Megtagadjuk, nem ismerjük el. Pl. van egy beruházásunk. Ami egyre
kilátástalanabbá válik. Meg kell mondanunk, mi a legrosszabb, ami a
beruházással történhet. A legrosszabb az, hogy rajtavesztünk. Ha kimondjuk,
hogy rajtaveszthetünk, hirtelen megszűnik az aggodalmunk, mert tudjuk, hogy
megeshet.
A 3. lépés, de
hadd térjek vissza az előzőre, a kapcsolatainkat illetően: előfordul, hogy egy
kapcsolatunk boldogtalan, és azt kérdezzük: „Mi a legrosszabb, ami
megtörténhet?” A legrosszabb, ami megeshet, az, hogy elveszítjük a kapcsolatot.
Megszűnik a kapcsolat. Fel kell tennünk a kérdést: „Belepusztulunk ebbe?”
„Belepusztulunk a beruházás elvesztésébe? Vagy a munkahely elvesztésébe? Vagy a
kapcsolat elvesztésébe?” A válasz természetesen: „Nem.” Minden veszteségből fel
tudunk épülni.
A 3. lépés,
apropó, sok ember van, aki sejti, hogy rákos betegségben szenved, de nem fordul
orvoshoz, mert nem akarja tudni. A stressz, amit a nem tudás
bizonytalansága okoz, valójában súlyosbítja a betegség lefolyását, és
végül, amikor már el kell mennie az orvoshoz, akkor már nem lehet megmenteni. A
stressz, amit a szembesüléstől való félelem okoz, távol tartja őket az
orvostól, és így a még lehetséges gyógyulástól is.
A 3.:
határozzuk el, hogy elfogadjuk a legrosszabbat, ha meg kell történnie! Határozzuk
el a legrosszabb elfogadását, ha meg kell történnie! Ez nem
passzív, és nem végzetszerű. Mondjuk azt: „Ha semmit nem tehetek, és ennek meg
kell történnie, el fogom fogadni.” Van egy mondás, ami így szól: „Ami nem
gyógyítható, azt el kell viselni.” Ami nem gyógyítható, azt el kell viselni.
Mondjuk ezt: „Jó, ha ez történik, elfogadom, és eszerint cselekszem. Nem fogom
hagyni, hogy megtörjön. Nem pusztulok bele.”
A 4. lépés:
tegyünk meg mindent, hogy a legrosszabbat elkerüljük! Azonnal tegyünk
lépéseket a legrosszabbnál jobb eredményért! Mit jelent ez? Ez azt
jelenti, elfogadjuk, hogy megtörténhet. És eldöntöttük, hogy eszerint
cselekszünk, ha bekövetkezik. De megteszünk mindent, ami tőlünk telik, hogy
biztosítsuk: a legrosszabb ne történjen meg! Az üzleti életben ezt minimax
magbánás analízisnek nevezik. Minimalizáljuk a maximális megbánást. Más
szóval: azt kérdezzük: „Mi a legrosszabb, ami történhet, és hogyan
csökkenthetem a maximális megbánást?” A minimax technika egy szenzációs
technika, mivel kitisztítja a fejünket. Az egyik legjobb módszer a következő.
Tényleg ügyes módszer. Vegyünk egy papírlapot! Hosszában egy vonal, keresztben
pedig egy másik. És töltsük ki az oldalt! Erre az oldalra írjuk fel: LRE,
elnézést, ide azt írjuk: definíció! Világos meghatározása annak, ami aggaszt
bennünket. Erre az oldalra írjuk fel az LRE-t, lehető legrosszabb eredmény.
Aztán írjuk ide az 1.-t! Emiatt aggódom: pontosan meghatározom. Aztán ide azt,
hogy mi a lehető legrosszabb eredménye. 2-es: emiatt aggódom, 2-es: lehető
legrosszabb eredmény stb. Minden alkalommal, amikor ezt elvégzik, a probléma
elpárolog. És a legtöbb, persze, nem mind, a legtöbb stressz vagy feszültség
megszűnik, fejünk kitisztul, és tiszta fejjel hatékonyabb a gondolkodás.
Nos, az utolsó
pont az aggódással és a negatív érzelmekkel kapcsolatos kérdéskörben az, hogy
mi az ellenszer. Mi
az aggódás ellenszere? Na, mit gondolnak? Egyszerűen ez: a határozott cselekvés. Az aggódás egyetlen valódi
ellenszere a határozott cselekvés. Mindaz, ami hozzásegít ahhoz a ponthoz, ahol
határozottan cselekedhetünk, vagy Shakespeare szavával élve: „Fegyverkezz fel a
bajok árjával szemben, és ezzel állítsd meg!” Minden, ami hozzásegít minket a
határozott cselekvéshez, megszünteti az aggodalmat. Miért? Azért, amit helyettesítési
törvénynek nevezünk. Nem foglalkozhatunk egy problémával vagy
helyzettel, ha közben határozottan cselekszünk a megoldás érdekében.
Aggódás és megoldás egyszerre nem lehetséges. Az aggódás majdnem mindig akkor lép
fel, amikor túl sok időnk van rá. Az aggódás a negatív célkitűzés egyik
formája. Emlékeznek a koncentráció törvényére? Mindaz, amire
gondolunk, megnő. Minden alkalommal, amikor aggódunk, voltaképpen mit
csinálunk? Azt tapasztaljuk, hogy gondolkozunk, beszélünk, töprengünk,
fantáziálunk éppen arról, amit nem akarunk. Az elvárás
törvénye azt mondja, hogy amit elvárunk, az megvalósul. „Az, amitől
nagyon féltem, megvalósult” – ahogy Jób könyvében áll. A vonzás törvénye
szerint az uralkodó gondolatainkkal összhangban lévő embereket és
körülményeket vonzzuk az életünkbe. A következő okból kifolyólag beszélünk
annyit az aggodalomról. Vannak emberek, akik soha nem aggódnak semmiért. Ez a
módszer egyébként – a lehető legrosszabb eredmény meghatározásának a
módszere, az aggodalomrombolás – szenzációs módszer a döntéshozatalban is. Ha
belekerülünk egy szituációba, és így vagy úgy döntenünk kell felőle, az első
kérdés a helyzet felmérése után: „Mi a legrosszabb, ami megtörténhet?”
Emlékszem a nagy Paul Getire, aki a világ egyik leggazdagabb embere volt. Azt
mondta, hogy ezt a módszert, a lehető legrosszabb lehetőség meghatározását ő
mint döntéshozatali módszert alkalmazta minden egyes üzletének
lebonyolításában. Mielőtt bármiben döntött volna, megnézte, mi a legrosszabb,
ami megtörténhet, és biztosította, hogy az ne történjen meg. Határozzák el most
azonnal, hogy kiirtják az aggodalmaskodást! A fantáziált tapasztalatokat,
amelyek valódinak tűnnek. Hogy megtörténhetőnek fogadják el a lehető
legrosszabb eredményt, és azonnal kezdjék el megtenni mindazt, ami Önöktől
telik, hogy határozottan cselekedhessenek! Az aggódást okozó szituációk
kiiktatására. Ez a módja annak, hogy végleg kiküszöböljük – legrosszabbként –
negatív érzelmeinket.
„Az
ember magával hordozza sikerét vagy kudarcát, amely nem a külső körülmények
függvénye.” Ralf Vald Train
